Az Online Festőművész Magazin új cikksorozatában a réteges lazúrfestés technikáit mutatjuk be. A sorozat első részében azaz a jelenlegi bejegyzésünkben, a híres Flamand 7 réteg lazúros festőtechnika kerül bemutatásra.

A lazúros festőtechnika története

A réteges lazúros olajfestő technika, a hagyományok szerint kezdetben a Németalföldi és Flamand festők technikája volt. A történetírók szerint előszőr a Van Eyck fivérek használták az olajfestéket táblaképek festésére. A művészek addig főleg különböző temperafestékekkel festették alkotásaikat. Bár már a temperafestés technikájában is ismeretes volt a réteges festés, de a lazúrfestés technikájának igazán az olajfesték használata kedvezett, mert ezzel az anyaggal lehet a legszebb optikai hatásokat elérni a festményen.

Így miután a Van Eyck testvérek olajfestőmódszere Antonello da Messina közvetítésével eljutott Itáliába, majd hamarosan egész Európában elterjedt, kedvező tulajdonságai miatt hamarosan a festők első számú médiuma lett a táblaképfestészetben. Az olajfesték elterjedése persze nem jelentette azt, hogy a temperafestékekről teljesen lemondtak volna a mesterek, hiszen gyakran használták az olajfesték mellett, vagy éppen azzal együtt (vegyes technika) a későbbiekben is, de a fő média szerepét ezután az olajfestés kezdte uralni.

Az olajfesték a pasztellesebb színre száradó, és mattabb, testesebb megjelenésű temperával szemben sokkal könnyedebb, vékonyabb, áttetszőbb rétegek felfestését tette lehetővé. További kedvezőbb tulajdonsága volt, hogy az olajfesték fényes felületet adott, ami szebb, tüzesebb mélyebb színeket jelentett e festményeken. Az olajfesték másik nagy előnye volt a temperával szemben, hogy filmrétege száradás után sokkal rugalmasabb bevonatot adott, ami segített a nagyméretű vászonképek elterjedésében is, míg a merev, rugalmatlan tempera, inkább csak deszkák, fa panelekre festve volt képes ellenállni a repedezéseknek, töredezéseknek.

Miután tehát ez a csodálatos új festékanyag, és festésmódszer, azaz az olajfestészet elterjedt egész Európa szerte, úgy kezdték emlegetni, hogy a “Flamand Technika”, később pedig a “Flamand 7 réteg technika”.

A lazúros festőtechnika volt akkoriban a legelterjedtebb módszer, a Van Eyck testvérek is ezt alkalmazták, és a temperáról az olajfestészetre áttérő mesterek is többnyire ezt a festőtechnikát gyakorolták.

A lazúros festőtechnika lényege, a “réteges festés” volt. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a kép festését több rétegben végezték el, mégpedig úgy, hogy megvárták az egyes rétegek között a szükséges száradási időt, és a már megszáradt festékrétegre festették rá a következő réteg festéket.

Míg a tempera festékek esetében a száradás nagyon gyorsan bekövetkezik, az alkalmazott tempera recept függvényében akár 1-2 óra vagy maximum 2-3 nap alatt megfelelően száraz a tempera réteg és alkalmas arra, hogy a következő réteg rákerüljön, addig az olajfesték esetében az egyes rétegek közötti száradási idő, min. 1-2 nap nemritkán 1-4 hét is lehetett, az időjárás, a lazúr festék rétegek vastagsága, és a felhasznált olajfestékek és festőszerek összetételének függvényében.

Így 1-1 ilyen korabeli, lazúros festőtechnikával készített olajfestmény elkészülése akár hónapokat, olykor több mint 1 évet vett igénybe.

Mindazonáltal jelen korunk technikai ismereteivel, és a rendelkezésünkre álló anyagokkal, ez az idő napjainkban a lazúros festőtechnika alkalmazása esetén is akár néhány napra is leredukálható.

A Flamand 7 réteg lazúros festőtechnika folyamata

A Flamand 7 réteg Lazúros Festőtechnika egy hagyományokon alapuló, szabályokhoz kötött eljárást jelent, ahol a festmény létrehozását 7 lépésre bontották, mindegyik lépéshez 1-1 festékréteget rendelve hozzá.

Bár a lazúros festőtechnika 7 lépéses módszere egy hagyomány volt a Flamand mestereknél, azt azonban le kell szögezni, hogy eme hagyomány szigorú betartása nem volt kőbe vésve, és nem volt kötelező, hiszen a Régi idők mesterei is hibáztak, illetve lehettek elégedetlenek a készülő munkával, ami megkövetelhette további rétegek felfestését is a készülő műre, túllépve ezzel a hagyományos 7 réteget. Ugyancsak jellemző volt sok Régi Mesterre a kísérletezgetés az anyagokkal és technikákkal ami szintén a hagyományos procedúrától való eltérést eredményezhette. Ennek nagyon szép példáit láthatjuk Rembrandt festészetében aki bátran kísérletezett a festőtechnikákkal és anyagokkal, ezzel páratlanul változatos technikai repertoárt hozva létre életművében.

A Flamand 7 réteg lazúros festőtechnika  hagyományosan az alábbi 7 rétegből állt

1. Imprimatúra

Az imprimatúra egy semleges tónusú aláfestést jelent, ez tulajdonképpen egy áttetsző színréteg, amellyel egyenletesen vonják be az előrajzzal ellátott képalapot. Az imprimatúrát valamilyen semleges színű földfestékkel szokták készíteni, jellemzően umbrával, vagy okkerrel, leggyakrabban barna, sárgásbarna, vörösesbarna színekben. Az imprimatúrának van nedves és száraz változata is. Egyes esetekben az alapozást magát készítik semleges tónusban a szokásos fehér színű alap helyett, pl. vörös bólusz alap, majd száradás után erre jön az előrajz.

2. Első réteg Umbra aláfestés

Az Első réteg umbra aláfestéssel az imprimatúra alá vagy fölé felrajzolt előrajzot kezdik el árnyékolni, umbra barna színnel. Ilyenkor a lényeg, hogy a sötét árnyéktónusokat, és a középtónusokat emelik ki a sötétebb umbra színnel.

3. Második réteg Umbra aláfestés

A Második réteg umbra aláfestés az első kiegészítése, korrekciója. Ebben a fázisban a sötétebb árnyékban lévő részeket mélyítik el, úgy, hogy a 2. réteggel felkerülő sötét barna umbra szín ezeken a részeken vastagabb, erőteljesebb és ezzel sötétebb lesz. Így kontrasztosabbá válik fény-árnyék viszonylataiban a még monokróm festmény.

4 Grisaille “Holt réteg” szürke aláfestés

Ebben a fázisban egy fekete fehér átfestéssel az eddig barnás színekben játszó festményt, fekete fehér és szürke árnyalatúra lesz átfestve. Ezáltal egy teljesen semleges, fekete fehér monokróm festmény hatását kelti a kép. A világos, fényes részeket fehérrel, a sötét árnyékos részeket feketével a köztük lévő árnyalatokat pedig a szürke különböző árnyalataival festik meg.

5. Első réteg színes lazúr

Az első réteg színes lazúr, a kép különböző részein eltérő színekkel kerül megfestésre. Ebben a fázisban Olyan színeket használnak, hogy az áttetsző színes lazúr réteget megszínezi az alóla átlátszó holtréteg. Így hozva létre semleges intenzitású színeket. Például ha feketére sárgával lazúroznak akkor az áttetsző sárga lazúr alól áttűnő fekete szín optikailag egy semleges zöldes színű keverék színt hoz létre. De pl. ha vörös lazúr réteg kerül e feketére akkor inkább barnás, lilás semleges tónust kapunk. 

6. Második réteg színes lazúr

A második réteg színes lazúrral tovább fokozzák az áttetsző lazúr rétegek színszűrő, optikai színkeverő hatását. Itt is eltérő színeket használnak a kép különböző részein. Ha pl. egy vöröses tónusra sárgával festenek rá, akkor a végeredmény egy narancsos tónus lesz, hiszen az átlátszó vörös színű szűrőn keresztül a sárga szín narancsot hoz létre.

7. Befejező lazúr réteg, korrektúra

A hetedik rétegben bármilyen színt használhatnak, itt a cél a korábban létrejött színkeverékek pontosítása, korrigálása.

Az összes réteg esetében igaz hogy minden rétegnél szokás korrigálni a legsötétebb és legvilágosabb részeket. Hiszen az egyes lazúr rétegeke a sötét részeket kivilágosíthatják menet közben illetve a világos részek besötétedhetnek. Ezért ezeket menet közben mindíg lehet korrigálni.

Ahogyan fent már említettem a 7 réteg lazúros festőtechnika rétegeinek száma nincsen kőbe vésve, a fent felsorolt folyamat a hagyományos Flamand procedúrát írja le, amitől el lehet térni, sőt, maguk a Flamand mesterek is eltértek időnként.

A rétegek száma lehet több vagy kevesebb is, illetve az umbra aláfestést is használhatják, a grisaille helyett, ilyenkor az umbrán kívül fehér színt is alkalmaznak. De ott van pl. a “Verdaccio” ami az Itáliai mesterek által használt helyettesítése a Grisaille rétegnek, ilyenkor fekete fehér helyett semleges zöld és fehér színekkel történik a Holt réteg létrehozása a lazúros festőtechnikában.

De itt lehet megemlíteni az Adrian Gottlieb által is használt “Piambura rendszert is stb.

További variációs lehetőségeket jelent a textúrázott felület létrehozása az első rétegek során, pl. a holt rétegnél. Ilyenkor a színes lazúrokkal ezen a textúrázott, pasztózus felületen érdekes hatásokat, effekteket hozhatunk létre. 

A fent bemutatott Rembrandt képen érdemes közelebbről megnézni, a férfi ruhaujját, amin a redőket Rembrandt erőteljesen plasztikus vastag festékrétegekkel hozta létre majd erre lazúrozott rá, semleges áttetsző sárgásbarna okker színekkel. Így a mélyedésekben vadtagon megülő semleges lazúr sötét színeket hozott létre, míg a kiemelkedésekre csak vékonyan “rátörölt” lazúr halvány, áttetsző színt hozott létre. Így a holland nagymester tulajdonképpen képes volt egy réteggel több tónusú színréteget kialakítani.

Az egyes rétegek hígítását, mindíg a “Kövérebbet a soványabbra” elv betartásával végezték. ennek lényege, hogy a legelső réteg tartalmazza a legkevesebb olajat (olaj = zsír, zsír = kövér). Majd ahogyan sorra kerültek egymásra az egyes rétegek, úgy tartalmazott egyre több olajat a hígításra szánt festőszer. Ezzel egyenesarányban a festőszer gyanta és/vagy oldószer tartalma  pedig minden réteggel csökkent.

Ez azért volt fontos, mert minél kövérebb azaz zsírosabb, olajosabb egy festékréteg annál lassabban szárad. Így fontos, hogy mindíg egy gyorsabban száradó rétegre kerüljön egy lassabban száradó réteg a lazúros festőtechnikában. Különben a kép felszínén ráncosodások, repedezések stb. keletkezhetnek.

Ennek elkerülése érdekében régen gyakran használták a lazúros festőtechnikában azt a módszert, hogy az első rétegeket temperával festették. Így kikerülték a kövérebbet a soványabbat elv alkalmazását és a hibákból eredő problémákat, ráadásul az első rétegek a tempera festéknek köszönhetően gyorsan megszáradtak, így gyorsabban haladhattak a munkával. A tempera festékre minden további nélkül rá lehet festeni utóbb olajfestékkel, így e két festékrendszer nagyon jól kiegészítette egymást.

Napjainkban az akrilfestékeket szokták ilyen célra használni, hiszen az akrilfestékre száradás után rá lehet festeni olajfestékkel. Fontos, hogy ez fordítva nem működik olajra nem festhetünk akrillal, és nem is keverhetjük egymással e két anyagot, ha valaki így fest akkor hibás gyakorlatot követ, ami évek múlva a festmény állapotának romlásához vezethet.

Szintén jól illeszkednek a lazúros festőtechnika alkalmazásába, a korszerű gyorsan száradó alkyd gyantaolaj tartalmú festékek és festőszerek. Mint pl. a Windsor Newton Griffin alkyd olajfesték, vagy a Sennelier Rive Gauche olajfestékek. Vagy a Windsor Newton Liquid Original illetve a Renesans Fluix alkyd festőszerek stb. 

A Fluix festőszer beszerezhető itt.

Ezek az alkyd gyanta tartalmú festékek és festőszerek képesek 1-2 nap, vagy akár néhány óra (meleg, napos időben, vékony rétegben) olyan mértékig megszáradni, hogy a következő réteget rá lehet vinni a festményre. További előnyük, hogy tökéletesen kompatibilisek az összes olajfestékkel és festőszerükkel, egymással keverhetők stb. Így tökéletesen alkalmasak a lazúros festőtechnika létrehozására.

Te szoktad alkalmazni a lazúros, réteges festőtechnikát! Ha igen, akkor hogyan? Várom válaszod lentebb a hozzászólások között!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg a facebookon!